Rólunk

"Minden egyes gyermek egy csoda; nem lehet tudni, hogy kiben mi lakozik: egy új Ady Endre vagy épp Blaha Lujza." /Böjte Csaba/

Mi ebben segítünk kiteljesedni gyermekedet.

,,Megnyitott az óvoda, csodálatos palota."

A négycsoportos óvodánk Debrecen, Alsó-Józsa területén, a Gát utca 5 szám alatt, a Szent György Templom mellett helyezkedik el. Az épület 2021-ben épült és került átadásra.

Szeptember 1-jén két csoportnyi gyermek vette birtokába az intézményt, amely a kor legmodernebb, biztonságosabb eszközeivel, játékaival van felszerelve. Jelenleg egy homogén és egy vegyes életkorú csoporttal működünk, amit a későbbiekben szeretnénk teljesen homogén csoportokra bontani.

Csoportjaink a következők:

- Őzike csoport

- Pillangó csoport

- Méhecske csoport

- Halacska csoport

Csoportszobáinkhoz egy-egy mosdó, öltöző, valamint terasz tartozik, amely által esős időben is meg tudjuk oldani a gyermekek levegőztetését. A csoportszobánkon kívül óvodánkban matató falak, tornaterem, fejlesztő szoba, szín és fényterápiás sószoba, is található, amelyeket rendszeresen igénybe veszünk. Udvarunkon színes játékok, kresz pálya várja a gyermekeket.

Minden gyermek egyedi

Intézményünk már 2,5 éves kortól fogadja a gyermekeket és végig kíséri fejlődésüket az iskoláskorukig. Szakképzett pedagógusaink gondoskodnak arról, hogy minden korosztály sokszínűen és harmonikusan fejlődjön. Nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges és környezettudatos életmódra, valamint kiemelt szerepet kapnak a kézműves tevékenységek, a gyermekek zenei képzése a hagyományápolás útján, a nyelvtanulás (angol) és a robotika is. Mindemellett kiemelt szerepet kap nálunk a családdal együttműködve a keresztény értékekre és hagyományokra épülő vallásos és erkölcsi nevelés is.

Napirendünk a gyermekek életkorához, fejlettségi szintjéhez, szükségleteihez, a csoport szokásaihoz igazodik. Ennek zavartalanságát a higiénikus környzet, harmonikus légkör és esztétikus eszközök biztosítják. Minden gyermeket egyedi és megismételhetetlen csodának tartunk, ezért a nevelésünk alapelve, hogy megfelelő figyelmet fordítsunk a személyiségük és tehetségük kibontakozására is.

Sószoba

Az óvodánkban szín és fényterápiás sószoba található somokozó asztallal. Heti rendszerességgel járunk ide a gyermekekkel, ahol vidáman tevékenykedhetnek, dramatizálhatnak, énekelhetnek.

Mire jó a sószoba?

A sószobát két különböző célra szokták igénybe venni. Egyrészről a betegségek megelőzése érdekében, ide tartozik az immunrendszer megerősítése, felkészülés az allergia- és influenzaszezonra. 

Másrészt az emberek a gyógyulás céljából kezdenek el sószobát használni. Ilyenkor nem csak a tünetek enyhítésében, de a betegség leküzdésében is segít az itt eltöltött idő.

Tervezett különfoglalkozások

Az általános tanulási feltételek megteremtése mellett fontos számunkra, hogy kielégítsük a gyermekek mozgás igényét, valamint a tudásvágyát.

Éppen ezért óvodánkban a gyermekek megtanulhatják a sakk alapjait, részt vehetnek az OTP Bank által szervezett Bozsik foci programban, megismerkedhetnek a népi hagyományainkkal a néptánc foglalkozásaink során. A kreatív gyermekeknek szárnyalhat a képzelete az Ügyes kezek alkotó kuckóban.

Mindezek mellett a gyermekek részt vehetnek a 2022. szeptemberben induló robotika és angol foglalkozásokon is.

© Szent József Katolikus Óvoda 
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el